Földalatti nyár

Storno Milán az átlag egyetemisták átlag nyarát tölti Budapesten. Storno Milán nem szép, de nem is csúnya. Nem gazdag, de nem is "csóró". Nincsen barátnője, de azért vannak női. Poharasként dolgozik egy szórakozóhelyen, van fizetése és van egy bunkó főnöke. Diákmunkás a diákmunkásoknak járó nettó "szar" fizetéssel. Storno Milán ha éppen nem dolgozik, akkor költi a pénzét. Amit megkeres, azt nagy részben el is veri. Piára, fűre, cigire. "Bebaszások" követik a józanodásokat, a jó munka pedig a jó pihenéssel kezdődik. Storno Milán az ipszilongenerációsok szindrómájában szenved. Szülei megteremtették a létbiztonságot és a lehetőségek tárházát, ő pedig nem tud választani. Sodródik. Mindenhez ért egy kicsit, de semmihez sem igazán. Egy valamiben viszont világklasszis; a megfigyelésben. Bár nem tudja, hogy mihez kezdjen az életével, egy dologban biztos: pörög az agya és mindent kegyetlen pontossággal elemez. Rideg távolságtartással és cinikus humorral szemléli a környezetét és saját életét. Hirtelen elhatározással felmond a munkahelyén, megspórolt pénzével és lakótársával, aki inkább sorstárs mint barát, lelépnek a városból, hogy kergessék a tökéletesség illúzióját. De egy biztos; a nihil elől nem lehet menekülni. A pénz fogy, és a nyár is a végéhez közeledik…

A regény nem csak, hogy egy nagyon aktuális generációs problémát boncolgat remek érzékkel és atmoszférateremtéssel, de maga a könyv, mint művészeti tárgy is különleges. A szöveg a tipográfiával is túlmutat a hagyományos textualitáson; a regényben történő eseményeket, helyszíneket hivatott tükrözni, illetve a párhuzamosan folytatott kommunikációt is párhuzamosan – a valósághoz híven kissé zavaróan – jeleníti meg. Emellett különleges kötészeti megoldásokkal vendégszövegeket, intertextuális hivatkozásokat csempésztek a könyvbe vendégoldalakon, ezzel arra sarkallva az olvasót, hogy maga is a részese legyen a regénynek; kukucskáljon, vadásszon vagy rombolja a lapokat.