Moralitás és időbeliség

Etikatörténet-szövevények

A nyugati gondolkodás- és létmód - Hegel szerint - akkor kezdődött, amikor az idő elve, a fejlődés elve megjelent az emberi világban. Az etika születésének korában olyan radikális változások történtek, amelyek együttesét görög csodaként szokás leírni. A világra, ismereteire és a saját életére, sorsára rálátó ember teremthette meg az időbeliséget, kísérelhette meg életét - Nietzsche meghatározásával - ígéretet tenni képes lényként élni. Amikor a nyugati filozófia történetében az etika, a  morált választó magánember születéséről esik szó, Szókratészról, követőiről és a vele vitatkozókról kell, hogy szó essék, de arról a korról is, amelyben kérdéseik felvetődhettek. Az ókori görögök időbeliséghez való viszonyulása is megváltozott, éppen ez teszi indokolttá Nagy Edit etikatörténet-szövevényeinek visszatérő kérdését: Mi fűzi össze a moralitást és az időbeliséget? Az etika történetében újabb és újabb örökösei születtek az ironikusan bábáskodó ókori bölcsnek: Diderot(Szókratész), vagy a modern (Dán-)Szókratész, Kierkegaard és számos irodalmárról is leírható, hogy a szókratészi tevékenység folytatását/megújítását választották feladatul. Könyve utolsó fejezetében Nagy Edit ilyen irodalmárok munkáiról ír: Madách Imre Az ember tragédiája, Karinthy Frigyes Mennyei riportja és Ottlik Géza Iskola a határon című regénye segítségével érinti a morálválasztás lehetségességét, ezzel együtt a személyiségetika illusztrálásának problematikáját. Nagy Edit kötete mindazoknak ajánlható, akiket érdekel az etika története, akik etikatörténetet tanulnak, és azoknak is, akiket a morális problémák irodalmi ábrázolása érdekel. Szókratész(ok), szofisták, Platón, Arisztotelész, a sztoikusok, Szent Ágoston, Spinoza, Kant, Diderot, Kierkegaard és Nietzsche erkölcsfelfogásáról olvashatunk a kötetben, nem kinyilatkoztatásszerű leírásokat, hanem gondolkodtató, esszéisztikus stílusban megírt elemzéseket.