Őszhercegnő, sárkánygyermek - Sikanoko meséje 2.

,,Képtelen volt aludni a fájdalomtól és a láztól. Egész nap, egész éjjel Erdősötétet rótta. Időnként úgy érezte, pillanatokon belül megfagy, időnként meg úgy, hogy leég a bőre. A teste, a húsa mintha nem is a sajátja lett volna. A testén kívül lebegett, figyelte magát, ahogy izzad és reszket, eltűnődött, vajon miért kapaszkodik ennyire az életbe. Gyakran hallucinált. Mintha holtak lépkedtek volna mellette, mintha a halottak szidalmazták, vádolták volna azért, amit tett. Egyszer éles nyerítést hallott, és hirtelen nem tudta, feléje fusson, vagy inkább elrejtőzzön. Egyre nehezebbnek érezte a fegyvereit meg a zsákot, amiben a maszk darabjai és Kijojori kardja volt. Egy nap egyszerűen hagyta, hogy a kardja, az íja és a tegeze a kezéből a földre csússzon. El sem tudta képzelni, hogy valaha újra használja őket. A következő napon a halál förtelmes bűze kínozta. Rothadok - gondolta. Mindennek vége...?

A LÓTUSZTRÓNÉRT VÍVOTT HARC FOLYTATÓDIK

Miközben a háttérben sötét erők munkálkodnak és egyik természeti katasztrófa a másikat a követi, Sikanoko sorsa is beteljesedni látszik. Maszkja, amelynek mágikus erejét köszönhette, eltörött. Reménykedhet-e benne, hogy e nélkül is Akihime, az Őszhercegnő és Josimori, a trón jogos örököse nyomára akadhat és segítségére lehet?